30 év Környezetvédelem Konferencia

A Zempléni Z.H.K. Kft., a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Miskolci Egyetem közös szervezéssel „30 év Környezetvédelem” címmel hulladékgazdálkodási Konferenciát tartott Tokajban, a Paulay Ede Színházban 2021.10.08-án, a Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft. megalapításának huszadik évfordulójának alkalmából.

A konferencián köszöntő beszédet mondott Bánné dr. Gál Boglárka, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Hornyák Lóránd, a Miskolci Egyetem Technológia- és Tudástranszfer Igazgatóság igazgatója.

A megnyitó beszédeket a fenntartható hulladékgazdálkodás témája köré rendeződött előadások követték:

Hercsik István, a Zempléni Z.H.K. Nonprofit Kft. ügyvezetője „A bodrogkeresztúri Führer bányától az integrált hulladékgazdálkodási rendszerig” című előadásában a Z.H.K. Kft elmúlt 20 évének történetét ismertette.

Úsz Illés, miniszteri főtanácsadó, „A körforgásos gazdaság megvalósítását célzó kormányzati intézkedések” címmel tartott előadásában a hulladékgazdálkodás jövőjéről beszélt.

Dr. Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízott „Tisztítsuk meg az országot!-Új hulladékgazdálkodási hatóság a megye szolgálatában” elnevezésű előadásban ismertette az iránymutató, legfőképp az illegális hulladéklerakók felszámolását célzó intézkedéseket.

Vásárhelyi Tibor, az NHKV Zrt. vezérigazgatója „A közszolgáltatás és az NHKV” címmel tartott előadást.

Prof. Dr. Viskolcz Béla, a Miskolci Egyetem, Kémiai Intézet intézetigazgatója „Klímaváltozás és hulladékfeldolgozás – a XXI. század kihívásai” címmel tartott értekezést a klímaváltozás okozta környezeti tényezőkről.

Dr. Nagy Sándor, a Miskolci Egyetem, Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet intézetigazgatója „Innovatív technológiák a települési szilárd hulladékok feldolgozásában” címmel ismertette tanszékük előremutató kutatásainak és fejlesztéseinek alappiléreit, céljait.

Wáberer György, Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos Tokaj-Zemplén Térség fejlesztési programját mutatta be.

A konferenciát zárva mondott beszédet Veres Pál, Miskolc polgármestere és az Abaúj-Zempléni Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke; Mikola Gergely, Encs polgármestere, a Hernádvölgye Társulás elnöke és Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, a Sajó-Bódva Társulás elnöke, akik megköszönték a Z.H.K. Kft. kiemelkedő és iránymutató hulladékgazdálkodásban betöltött szerepét.